Tankcsapda sokat kér meg nyűgös. Interjút sem enged, nosztalgiázik. Azon időkből játszik, mikor még senki sem kérdezett. most se kérdezzen senki. Úgyhogy a TCS a múltban él egy picit, visszaöltöznek a húsz éves porba és én meg nem megyek. Mert sokat kér. Sajnos... De holnap jön a mindig jól sikerült buli. Az sose rossz

Hajnal kettő, és egy madár sem alszik...

Az van, hogy hajtunk mint állat és mégsincs sok értelme. Túl nagy a szívünk. Korán kelünk és nem alszunk, hogy másoknak jó legyen. de a jóból csak elfogadható marad. Szóval fölös erő kidobva.
Meg hogy a kevés rossz, de a sok sem mindig... Mert fejfájós, hogy megyek utána, erre is arra is közben "nem helyes". De drogszerű. Szóval: menni kell. Sétálni, félve érinteni, nehogy meglássák, mert a jó mindig láthatatlan, eldugott, sötét kis utcák falának dőlve sem figyelhető, csak érezhető. hajnal kettőkor betonkerítésnek dőlve oda lyukadunk ki, hogy mindig ide lyukadunk ki... forgatókönyvünk lett. Bár a háttérzaj fura kicsit, mert a langyos tavasz szagú szél halastó vízének hírét hozza, a szív meg dobog (legális vagy sem) majd ki szakad, a zakatolásra még a fákon alvó madarak is feleszmélnek, megvan a ritmus ráénekelnek először még fáradtos rekedtesen, de aztán egyre pontosabb, siklik a dal belekap az árva utcalámpa fényébe, had remegjen. Mert kötődés kötődik, és ha mi hajnal kettőkor kötődni kezdünk, akkor még a madarak sem tudnak aludni.

(Hát bűnös dolgok ezek?)