nem új csak úgy...

Törékeny az egész. Gondolta Tamás mikor a lépcsőház homályába lépett, tenyerében csöppnyi angyallal, akinek még nem talált nevet, és aki nem az égből előtörő fényfolyosón jött, mint a filmekben. Ő nem Isten science fiction-szerű jövetele, hanem egy sokkal közelebbi, egy őszinte lüktetésből, egy sóhajból előtörő, a női vágy beteljesedésének manifesztátuma, ez a kis szárnyas lény, akinek Tamás még nem talált nevet, és aki reszketett az idegen tenyérben. Halk Tamás nem hibáztatta emiatt. A női test otthonos falaiból kiszakadva a hideg, száraz és rothadó világba, igen megterhelő élmény. Gyermekként átélhető, és hallomásból meg is van, hogy sírunk, de az érzés maga, mikor minden idegenné, hideggé és gonosszá válik feledésbe merül. Az utcára érve zakójának belső zsebébe rejtette új barátját és érezte a melegséget, amit a reszkető test árasztott a szív irányába. Most értette meg igazán mennyit jelent ez az egész, nem neki, hanem a nőnek, aki még otthon alszik, aki fel sem ébredt mikor ő már inget gombolt, cipőt kötött és lelépett. Ráébredt, hogy ez a melegség a nőből szakadt ki, hogy a nőben csak fájdalom lesz, hogy a kis angyalszerű lény, akinek Tamás még nem talált nevet számára csak egy dugás eredménye, de a gondolat, hogy a nőből ez a kis lény mindörökké eltávozott most mégis elviselhetetlenül nyilallt. Törékeny az egész gondolta Tamás, míg a kis angyal mocorgását kezdte egészen megszokni.

paff

Félelmetes, mennyire nem megy. Jó ideje. Semmiről. Hiába...Hiába ülök a gép előtt megnyitva a szövszerket semmi. Lelombozó ez a tehetetlenség. elvégre mit tudok csinálni? tv-t nem nézek, olvasni most nincs mit, a zenéket megunom, a filmeket megunom, a barátnőm messze van. Tapogatom a határt de ez még nem önsajnálat. Majd ha tényleg nagyon nem megy és elkezdek inni az lesz önsajnálat. de addigra a barátnőm már nem lesz messze. amúgy meg elszerencsétlenkedek. hátha...

Volt jobb

"Hát tényleg jobb volt régen ezt érzem nem volt indulatom, mérgem zsenge fa voltam az erdőben és nem bántották kérgem..."

/Mikrofontos/

aktuál volt mikor beírtam...

Másnap...
Földízű kávékat borogatok tüzekbe, míg füstöt fújok a nap elé, hogy ne szúrjon a fénye. Fiatalok járnak az eszemben, akik trendin isznak, és trendi, hogy lehányják egymás trendi ruháját. festett körmeikkel kaparják odaragadt hajukat, és arra gondolnak, hogy mindez így van jól... (Másnaposan nem vagyok túl normális.)

Nem vagy te normális...
Vagy de, csak egyedi motívumokkal ékesítve. A dumám olyan. Az fura. De egy talpig érő tolldísz? Az is fura. Tehát egyedi vagyok mind a "motívumokkal rendelkező normálisok" mind az apacs törzsfőnökök szemében. (A legközelebbi blogot majd füstjellel írom)

1...2...

1
Ha úgy érzed fáj, abbahagyom. Egyébként egyszerű az egész. Kimondódunk, meg cselekvődünk. Természetes, hogy nem azonnal, kellenek a tiszteletkörök, a nő sem veti meg az ingyen piát, a mi lelkünk is hófehér. /Odakint szurok csönd/. Felemésztődik önutálatától a magányos korcs, füst ízű aluljárói félhomályban borosüveggel a kézben támasztva a nyálkás magányt. /Beborít, nem ereszt/. Zselézett hajú fiatalok kerítenek friss vadat, zsenge húsú gyereklányt. /Ivott már, nem gyerek!/Ha úgy érzed fáj, abbahagyom. Párja vesztett tollhijjas holló agyonszúrt galambját gyászolja, kezéhez vér tapad. /Sötét napok jönnek/. Jól tanult, mosolygott, szakítani akart, Élni. Testéből vér patak...

2
Magányos korcs füstjébe döglött. Az aluljáró áporodott, elnagyolt firkái az égre mutatnának de csak a neon hazudja: tényleg látunk. A repülőhídon még angyalok csücsülnek, dohányoznak, ritkán beszélnek, a csikket leejtve szarnak világra. Távol piros teher vonszolja terheit. Piros a fény is nem enged, tán jobb is így, félve a léceken angyalok sétálnak, nem repülnek már, reszketve topognak. -Már csak te vagy- Suttog az egyik a másik már nem fél, de véletlen kiesik, füstöt ér tüdeje, bor ízű szája, női húsok tapadnak férfi csontjára, és kiszívott nyakú magányos korcsként füstölve a repülőhídon tekint a messzibe ahol a piros teher terhe kúszik, galamb párja búcsúzik de nem hal meg, csak fáj a szíve, kint könny patak, benn a vére. Majd újra jön. Nemsoká... Ha úgy érzed fáj, abbahagyom