Olvasgattam mások Blogját és rájöttem, hogy ez az én Blogom nem Blog. Ez itt furcsaság.
:P

Kórkép

Namostakkor ujjak felgyűrve, homlok szétnyílik a mellkas pedig csak ziháljon. Mert van mire. Mert a buborékos levegő amit vér pumpál ki a szájon egyértelműen jelzi az összezavart nagyvilág elefántpetényi kis hasonmását, a buborék bolygóméretűvé válik és lesz kis holdja is, mert amikor nehézkesek az érzések akkor a rendszer összeomlik és csak azt látni, hogy füstöl és vedel, és önmagát hazudtolja. Tehát mivel a stádium úgy ahogy időben felismertetett, habzó lelkű páciensünk kés alá fekszik, hogy betekintést nyerjen a csízióba. A hibákat általában Bőr alá és bordák közé rejti az a valami ami magasabb mint én és kreténebb a humorérzéke. Tehát bemosakszunk, az olvasó hátradől és vagy figyel, vagy alszik, míg a filmekből ismert "Y" helyett egy "O" forma bemetszéssel kezdjük a kalandot. Ilyen még úgy sem volt, meg hát jobban be lehet látni...

Oda és vissza
(Valamikor régen)

Szolid kis út át a sínek fölött, az ég már csillagos, a tavasz erősödik. Enyhe szele csak táncol a hosszabb hajjal, de egyébként ártalmatlanul suhan el mellettünk. Az X nevű lány egyre bizonygatja mennyire hibás a rendszer, a gépek nem leállnak, hanem egymást amortizálják, minden újabb lüktetésük karmolás a vázon és ha egyszer megroppan a szerkezet, a csövekből hullik majd a könny és az egyéb szomorú effekt anyagok. Messzibe nézve, kicsit nehézkesen képzelem el a robotként felvázolt szíveket, amik egy cseppnyi vérrel képesek robbanásszerűen szeretni, és hát valljuk be fém létükre tudnak ám k*rvára fájni is. A síneken szaladó tekintet hamar a lány szemébe nézett, megtalálta a kaput, ami nem e világba, hanem a gyönyörű káoszba kísérte. Belépve képek vetültek elém, nem valódi, kreált képek, firkákból lett sokmegapixeles részletes fotók. Azt hiszem remények. játék a gondolattal, hogy jobb is lehetne, a gépek fellázadnának és új lüktetésbe kezdenének könnyek nélkül. Ahogy a könnyeket kigondoltam, hirtelen eláztak a képek. Szorongások maradtak amik kilöktek a világból és újra a hídon az alvó vonatok fölött. újra csak húsok voltunk. A cigaretta füstjébe rejtve történt meg először. Aznap először. Mert forgatókönyv szerű a kéz a kézben, de a csók is az ölelés is, sőt a bevett védelmi mechanizmus, ami egy romlott áramkörből szökik ki werbálba és úgy, zöngétlenül és erőtlenül a puszta muszáj végett ejtődik ki, hogy ezt nem lenne szabad. Talán ettől olyan jó. Talán azért olyan rövid a visszaút egyedül, mert a könnyed léptek tilosból vágtatnak.


Kilométerek vánszorognak egész nap. Idegesen várjuk a délutánt, ő zötykölődik én társalgok. percről percre közeledik egymáshoz a két hús, mert a ringó utasok közt akad egy lány, aki képes volt annyi év után újra bőr alá és bordák közé nyúlni ám ezúttal a szorongatás elmaradt, helyette csak belekarmolta nevét, egész halványan, és érzem, ha események történnének (amikre nem térek ki) akkor még begyógyulna az a pár betű. Ám amikor több, mint előugró szavak szerzője, több mint egy 17"-os ablak arctalan és hangtalan lakója, amikor tapintható és a legfontosabb: ölelhető közelségbe jut, akkor értékelődnek át a dolgok. A repülőhídon sétálva hanyagnak tűnt talplécek között az elhúzó piros teher apró és jelentéktelen. A könyv jut eszembe amit akkor olvastam. Szalma Lajosra gondolok aki képes volt innen, fiktív testtelen gondolatfoszlány létére beutazni az országot megélhetetlen szemléletével. Álomvilágba bújni ráérek ha nem lesz más út. De most van, mert minden szó és mondat és szünet róla szól. Minden érintés, ami a kinti világban megengedett az ő örömét hivatott előcsalni, felkorbácsolni, hogy a forró mellkas mögötti rokonszenvtől pirosló szíven megjelenjen az én nevem is. Rokonszenv. Hisz kedvelem, de ez a legmerészebb szó amivel lelkiség-ügyileg megnevezhető az érzés. Vagyis amit ki merek mondani bizonyos okok miatt, mikre máskor térek ki. A lány tehát távolságokkal dacolva őriz és ugyan úgy számolja a kilométereket majd, mint ahogyan én tenném. Ritka pillanatokat kell valóban kettőnké tenni, hogy életben maradjon a szikra.

A sebet legközelebbi munkakedvig bevarrjuk, a habzást addig is türelemmel és egyéb viszonylag káros szenvedélyekkel igyekszünk fékezni. Köszöntem, jó éjt....